Hírek

Itt találhatja Alap Község legfrissebb híreit.

"Itthon vagy - Magyarország, szeretlek!"

 

2014. szeptember 27-én megrendezésre került a Magyarország kormánya által támogatott „Itthon vagy-Magyarország, szeretlek” című program, mely a szüreti felvonulással és a Szent Mihály napi tűzgyújtással záródott.

A rendezvény fő programja kicsik és nagyok által igen kedvelt hőlégballon és a meghirdetett gulyáslevesfőző verseny volt.  Összesen 7 csapat indult a versenyen, melyet az Alapi Sport Egyesület nyert meg.

A délelőtt folyamán az Alapi Polgárőr Egyesület közreműködésével kóstolhattunk finom, frissen sült lángost és a legkisebbek megismerkedhettek a régi időkben használt szőlődarálóval, szőlőpréssel, majd az általuk elkészített mustot meg is kóstolhatták.

Amíg a kicsik a hőlégballonra várakoztak a játék sarokban kedvükre színezhettek szürettel, ősszel kapcsolatos képeket; társasjátékokkal, ügyességi játékokkal játszhattak különböző ajándékokért.

Délben a közös ebéd elfogyasztása után megkezdődött a szüreti felvonulás, ami során, a falu utcáin végigvonult szüreti felvonulók invitálták a falu lakosait a bálba illetve a tűzgyújtásra.

 

A rendezvényen készült képeket ide kattintva nézheti meg!

Szeretettel várunk mindenkit a hétvégi rendezvényen!

 

A Dél-Mezőföldi Többcélú Társulás által fenntartott "Háló" Dél-Mezőföldi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat alapi telephelyű Nappali ellátást biztosító intézményt igénybe vevők részére a Nappali ellátás dolgozói kirándulást szerveztek 2014. szeptember 20-án Szigetszentmiklósra, a Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásárra. Ott készült néhány képünket megtekintheti a galériában.

 

 

 

 

 

Ezúton értesítjük kedves látogatóinkat az Egyenlő Bánásmód Hatóság szeptemberi ügyfélfogadási rendjéről, melyet az alábbi pdf fájlon tekinthetnek meg.

letöltés

 

. Hostgator coupon