Ez a weboldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.


Rendszeroldalak

Ezek a cikkek úgy jelennek meg, mint pl menüpontok.

Ha híreket akar felvenni, ne ebbe a kategórába sorolja

A vadásztársaság történeti bemutatása

A vadásztársaság 1947. január 1-jén alakult 19 alapító taggal. Ekkor javarészt az Arany János Mg. TSZ kezelésében lévő földterületeken folyt a vadgazdálkodás. A terület nagysága 7.525 ha-t tett ki. A megalakulás célja a területeken lévő vadállomány hasznosítása, és az alapítóknak ill. azok vendégeinek szórakozási lehetőség biztosítása volt. A területen jelentős fácán, mezei nyúl, fogoly és őz állomány volt. A vadvízi felület kevés volt, de a szomszédos vadásztársaság területén ebből bőven található volt. Többek között a jó vízivad vadászati lehetőség és az időközben kialakult barátságok miatt a két vadásztársaság 1977. január 1-jén egyesült. Így jött létre a mai név is – Sárréti Egyetértés Vadásztársaság. Az egyesülés során a vadászterület is közel a duplájára nőtt, mintegy 15.403 ha nagyságúra. A terület növekedésével együtt nőtt a vadászok száma is, amely az egyesüléskor 46 főre emelkedett. A vadásztagok mellett két fő hivatásos vadász is alkalmazásban állt.

Az évek múlásával mind többen kaptak kedvet a vadászathoz, így a fokozatos tagfelvétellel 1990-re a vadásztagok száma elérte a 63 főt. A privatizáció és az 1996-ban elfogadott „A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint vadászatról” szóló törvény, valamint a 2007-ben lezajlott vadászterületek újrafelosztása megváltoztatta a VT. helyzetét. Az addigi terület kb. 3.300 ha-ral csökkent, így alakult ki a mai 9499 ha. Ebből a vadgazdálkodásra alkalmas terület 8741 ha-t tesz ki. A terület csökkenése mellett fogyatkozott a vadásztagok létszáma is. A mind több fizetési kötelezettség és a fokozódó szigorítások hatására, valamint az egyre csökkenő vadlétszám, így vadászati lehetőség csökkenés hatására a vadásztagok létszáma ma 47 fő.

A vadásztársaság mai helyzetét a stabilitás és a szervezettség jellemzi, aminek ékes bizonyítéka, hogy 2007-ben megkapta a gróf Nádasdy Ferenc díjat. A díjat gróf Nádasdy Ferenc alapított azon vadgazdálkodók elismerésére, akik kiemelkedően teljesítenek mind a vadászat, mind a vadgazdálkodás terén. A vadásztársaság igyekszik részt venni minden, a falu életében jelentős rendezvényen, akár szervezésben, helybiztosításban vagy éppen az ételek alapanyagának biztosításával. Mindezek mellett a vadászház rendszeresen otthont biztosít az önkormányzati rendezvények, polgárőr rendezvények, fiatalok által szervezett rendezvények számára, igyekszik ezzel aktívan kiszolgálva a lakosság igényeit. A vadászház inpozáns környezetben, jó megközelítési lehetőséggel, 30-35 fő férőhellyel áll mind a vadásztársak, mind a falu lakosainak rendelkezésére.

 

 

 

2013. január 1-től Alap Község Önkormányzata, Alsószentiván Község Önkormányzata és Sárszentágota Község Önkormányzata közösen létrehozott egy önkormányzati hivatalt, melynek neve: Alapi Közös Önkormányzati Hivatal.

A Közös Hivatal székhelye Alap Község Önkormányzatában van, Alsószentivánon és Sárszentágotán telephely működik. A Közös Hivatalnak egy jegyzője van.

 

Jegyző:

Csalovszkiné Mezei Zsuzsanna

Elérhetőség: Az adott napon a megfelelő hivatalban.

Hétfő: Sárszentágota

Kedd: Alap

Szerda: Alsószentiván

Csütörtök: Alap

Péntek: Sárszentágota

 

Alapi székhely adatai:

Cím: 7011 Alap, Dózsa György utca 31.

Postacím: 7011 Alap, Dózsa György utca 31.

Telefonszám: 06 25 221 102

Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Az ügyfélfogadás rendje:

Hétfő: 8:00 – 12:00

Kedd: Nincs ügyfélfogadás

Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00

Csütörtök: Nincs ügyfélfogadás

Péntek: 8:00 – 12:00

 

Dolgozók:

Kisariné Lukács Györgyi

titkár, iratkezelés

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kovácsné Pribék Erzsébet

szociális ügyek, anyakönyv

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

 

Márkusné Törő Magdolna

adóügyek, pénztár, hagyaték

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Katona Attiláné

pénzügyek

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Csőgörné Csősz Éva

gazdálkodási ügyek

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Alsószentiváni telephely adatai:

Cím: 7012 Alsószentiván, Béke utca 56/a.

Postacím: 7012 Alsószentiván, Béke utca 56/a.

Telefonszám: + 36 25 224-501

Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Az ügyfélfogadás rendje:

Hétfő: 8:00 - 12:00

Kedd: 8:00 - 12:00

Szerda: 8:00 - 16:00

Csütörtök: Nincs ügyfélfogadás

Péntek: 8:00 - 12:00

 

Dolgozók:

Fekete Zoltánné

szociális ügyintéző, pénzügyi ügyintéző

 

Husvéth Imréné

igazgatási, adóügyi ügyintéző

 

Sárszentágotai telephely adatai:

Cím: 8126 Sárszentágota, Május 1. utca 1.

Postacím: 8126 Sárszentágota, Május 1. utca 1.

Telefonszám: 25/509-428

25/509-417

25/509-418

Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8-12

Kedd: nincs ügyfélfogadás

Szerda: 8-16

Csütörtök: nincs ügyfélfogadás

Péntek: 8-12

 

Dolgozók:

Siák Gáborné

szociális-igazgatási vezető-főtanácsos

 

Némethné Exner Rita

pénzügyi főelőadó

 

László Eszter

pénzügyi előadó

 

Szekeres Istvánné

adóügyi főelőadó

(feltöltés alatt)

 

A legfrissebb adatok megtekintheti ezen a weboldalon:

http://kozadat.localinfo.hu/alap

 

Alap Község Önkormányzata. Hostgator coupon