Született: 1930. május 10.
Szentelés: Székesfehérvár, 1956. június 24.
Káplán: Bodajk,
Bicske, Mór, Pusztaszabolcs
Plébános: Alap 1967-1986,
Csepel II. 1986-1992
1992-től visszatér a Lazarista szerzetesrendbe.
Elhunyt: 2006. november 25.

 

 

 

Életútja

1930 - 2006

"Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek." Sebestyén Imrének ez az elgondolkodtató Pál apostoli gondolat volt egész életén át jelmondata és vezérlőelve. 1986 és 1992 között volt Csepelen a Jézus Szíve Templom plébánosa. 2006. november 25-én, életének 76. évében, hosszú szenvedés után elhunyt.

Sebestyén Imre 1930. május 10-én születeti Szilsárkányban. Imre atyának a nagy betegségei mellett is volt fizikai és szellemi ereje, hogy gimnáziumot alapítson Szobon. A Lazarista atyák először 1931-ben érkeztek Szobra, miután a Luczenbacher-családtól megvásárolták vadászkastélyukat a hozzátartozó földbirtokkal együtt, ahol ezt követően 1931-től 1949-ig a Társaság missziós háza, szemináriuma és teológiai főiskolája működött. Az 1949-ben bekövetkezett kommunista hatalomátvételt követően a szerzetesrendeket feloszlatták, az itt szolgálatot teljesítő szerzeteseket szétkergették. 

1956. június 24-én szentelték pappá Székesfehérvárott. Káplán volt Bodajkon, Bicskén, Móron, Pusztaszabolcson; 1967-től Alapon, 1986 és 1992 között Csepelen volt plébános. Innen tért vissza a Lazarista szerzetesrendbe.

Alapon és Csepelen utódja a Jézus Szíve Templom plébánosa, Kispál György nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett meg róla. Elmondta, hogy a Pál apostoli intelem jegyében telt el Sebestyén Imre egyházi tevékenysége. Nem sajnálta sem idejét, sem energiáját, ha segíteni kellett hívein. Egyszerű ember volt, egyszerűen öltözködött, s ezzel jelezte a kis emberekhez való tartozását.

Tizenkilenc éves korában lépett be a Lazarista Rendbe, amelyet a Rákosi rendszer idején - a többi rendekkel együtt - feloszlatlak. Egy évet töltött ott: de ez az idő meghatározta egész papi pályáját. A feloszlatott rend szellemében élt tovább. A rendalapító Páli Vincét később a jótékony társaságok, a kórházak és rabok védőszentjévé avatták. Szent Vince utódai, a lazaristák, a bajba jutottak, a rabok, a szegények, a kenyerüket verítékkel kereső emberek, parasztok, munkások segítésére esküdtek fel. Sebestyén Imre tudta, hogy a szeretet, tett nélkül mit sem ér. Nem csak beszélt a segítésről, hanem támogatta is rászoruló embertársait.

Nem vetette meg a kétkezi munkát, építő ember volt. Erre tanította híveit is. Az egyszerű emberek körében ez adott neki tekintélyt. Ezért fogadták el tőle szívesen a Szent Biblia tanítását. Alapon történt, hogy a parókia tetejének javítása közben negyvenszer hagyta abba a munkát egy nap, mert hívei annyiszor keresték. Nem engedte, hogy múltunk feledésbe merüljön: az országban elsőként Alapon ő tette ki templomában a falu II. világháborús áldozatainak névsorát.

Amikor Csepelre került, gyakran buszokkal jöttek el hozzá Alap lakói, mert nem feledték el lelkészüket. Gyülekezetét egybe tartotta, erősítette és építette. Gyakran felkereste őket otthonukban. A hétköznapokról, gondokról, tennivalókról, a hitről és a hazaszeretetről beszélgettek.

Csepelen az ő nevéhez fűződik a Béke téri egyházi otthon és hittanterem felépítése, a plébánia renoválása, a templom restaurálása. Azt tartotta, ismernünk kell múltunkat, hogy a jelenben jobban eligazodjunk. Ezért kutatta Csepel múltját, segítette a helytörténészek munkáját. Megtalálta a háború alatt elkezdett és soha meg nem valósult lazarista templom és rendház tervrajzát, amelyet a híres építész, Weichinger Károly készített. Szorgalmazta - sajnos eredménytelenül - a terv késői megvalósítását.

1992-ben, amikor elhagyta Csepelt, már nagybeteg volt. A sors sok betegséggel sújtotta. Cukor- és szívbetegségben hosszan szenvedett, mindkét lábát amputálták. Mély hitét soha nem vesztve, nehéz sorsát példaadó, keresztényi türelemmel viselte.

A tiszta és igaz életút, azonban dacolt az időkkel, a politikával, és a Sebestyén Imréhez hasonló tisztességes emberek nem adták fel a hitet, hogy Szobon újra iskolát hozzanak létre. 1993-ban az erőfeszítéseknek köszönhetően, a lehető legszerényebb körülmények között megnyitotta kapuit a Luczenbacher kastélyban a Szent László Gimnázium és Diákotthon. A kommunizmus vastagon nyomot hagyott az ódon épület falain, de a régi, és igaz szellemiség újra visszaköltözhetett. Mindennek motorja Imre atya volt, aki következetes, férfias szigorral nevelt férfiakat a szó szoros értelmében, és próbálta átadni azt a mérhetetlen tudást és bölcsességet, mely az évek során benne megacélosodott. Az akkor elvetett mag ma beérett, anekdotáit, mondásait, tetteit, gesztusait ma is százak és százak, egykori diákok, nevelők mondják el az utókornak. Hite, haza és emberszeretete a ma élő tanároknak, nevelőknek és szerzeteseknek is példaértékű.

Gazdag életútja 2006. november 25-én szakadt meg. December 8-án, nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra egykori csepeli plébániája altemplomában. A búcsúztató szentmisét hívei tömegei - egykori káplánjuk búcsúztatására négy autóbusszal érkeztek - előtt Spányi Antal megyés püspök szolgáltatta.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

.